Amerika népirtással vádolta meg Kínát
Népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek minősül a kínai hatóságok fellépése a muszlim vallású ujgur kisebbség ellen - szögezte le Mike Pompeo távozó amerikai külügyminiszter kedden.
Népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek minősül a kínai hatóságok fellépése a muszlim vallású ujgur kisebbség ellen - szögezte le Mike Pompeo távozó amerikai külügyminiszter kedden.
Miután több hónapig szinte semmilyen nyilvános eseményen nem lehetett látni Kim Dzsongun húgát, Kim Jodzsongot, a héten kiadott egy közlemény, melyben keményen kritizálni kezdte Dél-Korea vezetését - írja a CNN.
Jack Ma, az Alibaba és az Ant Group alapítója Kína leggazdagabb embere és az ország tech-szektorának egyik legismertebb és legbefolyásosabb szereplője. Hatalma olyannyira nagyra nőtt, hogy úgy gondolta, mielőtt levezényli az emberiség történelmének legnagyobb tőzsdei bevezetését, nyilvánosan is szembehelyezkedhet a kínai kommunista párt hatalmával. Kína viszont ismét bebizonyította, hogy a rengeteg innováció és a gyorsan robogó gazdaság mellett még mindig egy brutális, autokratikus rezsim, ahol még az ország technológiai fellendülésének egyik szülőatyjától sem tűrik meg a kritikát. Jack Ma ellen szabályos leszámolást indított a Párt: lelőtték az Ant nagyszabású IPO-ját, vizsgálatot indítottak az Alibaba ellen, még az is felmerült, hogy egyszerűen szétszedik a techguru hatalmassá hízott üzleti birodalmát. Jack Ma pedig a vizsgálatok árnyékában egyszerűen eltűnt.
Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában. Az amerikai diplomácia vezetője kifejtette, hogy álláspontja szerint Kína manapság "agresszívabbá vált" a félrevezető információk terjesztésében és a bomlasztásban Hongkongtól az Egyesült Államokig szerte a világban.
Ártalmas tevékenységgel vádolja Kínát az amerikai Fehér Ház szerda este nyilvánosságra került jelentése.
A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmányból azt a kitételt, amely szerint az ország elnöke és az alelnöke csupán két ciklusra választható meg - közölte vasárnap a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A napokban kerül sor egy kínai tengerparti üdülőhelyen arra az évente megrendezett legfelső szintű kínai tanácskozásra, amelyen várhatóan politikai utódlási és gazdaságpolitikai ügyeket vitathatnak meg a résztvevők, így az ország hosszabb távú sorsát is meghatározhatják - mutat rá saját információi alapján a CNBC.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Keményen kritizálta az interjúban a nyugati partnereit.
Nem az, amit eddig sejtettek a háttérben.
A riport szerint hetekig kell várni.
Egy választói rétegben kirobbanthatatlannak tűnik a párt.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.